Évek óta gondolkodom azon, hogy valami újba kezdjek, és most úgy érzem eljött az ideje elkezdeni valami olyasmit, amiben teljesen önmagam lehetek. Amikor az a lényeg, hogy én mit gondolok.  Most nem másoktól kérdezek, hanem magamtól. Nem mások véleményét próbálom szép és érthető szavakba önteni, hanem a sajátomat.  Kezdem hát!

Szóval, hogyan is állunk önmagunkkal a világban? Hány és hány helyen akarunk megfelelni egyszerre, hány fajta szerepben próbálunk tündökölni? Senki sem tudja, én sem. Sok dolgot meg akarunk mutatni magunkból, de legalább ugyanannyit elfedni. Mert azt hisszük, attól gyengék leszünk, ha másoknak megmutatjuk igazán magunkat. Hogy úgy mondjam, az emberek között mostanság az őszintésség sem pálya. Kommunikációs harcokat vívunk a munkában, és az egyéb kapcsolatinkban egyaránt. A hallgatás is kommunikáció. Egy biztos, mostantól én nem fogok tovább hallgatni.

Jó kérdés, az is, hogy mikorra jutunk el arra a szintre, hogy valóban azt mondhassuk „ismerem magam”, tisztában vagyok a céljaimmal, és a cél eléréshez szükséges képességeimmel.  Tartok tőle, hogy ezt egy egész életen át tanuljuk, de azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy fogékony vagyok az emberek gondolatira, a társadalmi kérdésekre, és már gyerekkorom óta van véleményem a világ dolgairól. Most úgy érzem, van kellő bátorságom ahhoz, hogy mindezeket meg is osszam, és végre nem csak a szűk környezettemmel, hanem a nagyvilággal is.  Aztán majd kiderül, hogy ez másokat mennyire érdekel.     

Megvallom nekem is sokáig tartott mire eljutottam ide, hogy felmerem vállalni a gondolataimat, és egyben ezzel önmagamat. De jól tudom, nincs más út, csak ez. Hogy miért kezdem el? Nos, nem azért, merthogy ne lenne más dolgom, vagy mert bárkit is utánozni akarok.        

Ez számomra egy új kihívás, egy belső és egy külső utazás egyszerre, és ha egy útitársam is lesz ezen az úton, már akkor azt mondom, megérte. Gyertek, ha akartok!         

"Több és kevesebb vagy magadnál.

A kis eltérést: hogy mi voltál:

megmérni nem tudod soha,

de mindig érezni fogod, -

mint például én azt, hogy a

ruhámban meztelen vagyok."

(Szabó Lőrinc: Számvetés)

Fotó: Napsugár Anna 

                                                                                                                                 Zanita